Férfiak táplálkozási zavarai

Az evési zavarok jellegzetesen női betegségek. A különböző áttekintések kiemelik, hogy a férfiak aránya az összes megbetegedések 5-15 %-át teszi ki, az incidencia növekedésének az utóbbi évtizedekben tapasztalt aránya hasonló a nőkben észleltekhez (összefoglalás: Andersen, 1990; 1995; Lowenstein, 1994).

Ugyanakkor a férfiak evési zavaraival foglalkozó tanulmányok még 10 %-át sem teszik ki a témában megjelenő tudományos munkáknak (Carlat és Camargo, 1991). A férfiak evészavarai eddig még kevéssé vizsgált, új területnek számítanak.

A férfi AN tárgyalásakor emlegetett ismertebb személyi­ségek között elsősorban Franz Kafka érdemel említést, akinek 1922-ben született "Az éhezőművész" című novellája a demonstratív, foglalkozásszerűen, ugyanakkor kényszerszerű és teljesítményorientált módon űzött éhezés leírásának iskola­példája.

Kafka megdöbbentő precizitással mutatja be az éhezőművész belső világát, amelyhez saját, személyes élményeit használta alapul.

A művész utolsó szavai a hiányérzésre utalnak : ".. éheznem kell, mert nem tehetek másképp.., mert nem találtam ételt, mely ízlene. Ha megtaláltam volna, nem csinálok ekkora feltűnést és jól teleeszem magam. " /245.o/

Az ismeretlen étel szimbolikusan értendő, az önmegvalósítás alapjául szolgáló identitás és kapaszkodási igények kielégítését biztosító, korai szeretet kapcsolat hiányát jelöli. (Dévald,1993)

Kafka aszketikus életet élt. A szexualitás ijesztő volt számára, nem evett húst, nem ivott alkoholt. Fiatal korától kezdve étkezési zavarral küzdött : erősen korlátozott mennyiségű ételt vett magához, ugyanakkor imádta nézni, ha mások esznek, és gyakran fantáziált nagy lakomákról.

Kafka elégedetlen volt a testével : "én vagyok a legsoványabb ember, akit ismerek." - írta önmagáról. Kafka depresszív-kényszeres személyiség volt, erős perfekcionizmus jellemezte.

Egész életét végigkíséri az autonómia eléréséért - eredménytelenül - folytatott harca. Irodalmi munkásságát, - 500 fejezet szól ételekről, evésről - és családi hátterét is figyelembe véve Kafka - feltételezhetően - anorexia nervosában szenvedett. Az éhezőművészről írt novellája az anorexiás zavar acting outjának tekinthető. "Kafka úgy mutatja be az anorexia lényegét, és tragédiáját, az anorexiások vágyait, ahogy azt csak egy átélő tudja bemutatni."

Az anorexia nervosában szenvedők legfőbb problémája, hogy nem tudják beilleszteni a testiséget, fizikai létezésüket a teljes személyiségbe : "Mint az éhezőművész, aki bár megtett mindent, soha nem találta meg azt az ételt, amit igazán szeretett, az anorexiások sem képesek megtalálni a test és a lélek egységét."

Ernst Verbeek aki behatóan tanulmányozta Kafka életét és munkásságát, fejlődési zavar következtében kialakuló nárcisztikus neurózist is feltételezett. (Vandereycken és van Deth, 1994).

Egy másik, ilyen vonatkozásban ritkábban említett ismert személyiség George Gordon Byron angol költő. Byron a XIX. század férfi szépségideálját testesítette meg, személyét mítoszok lengték körül, a romantika apostolának tartották. Byron testi rendellenességgel született. Gyerekként kövér, szégyenlős kisfiú volt, aki sokat szenvedett külseje miatt. 18 éves korában kezdte meg szigorú diétáját, amit kényszeresen végzett testmozgás egészített ki.

Rövid időn belül aszkéta soványságot ért el, de soha nem érezte magát elégedettnek, betegesen félt az elhízástól.

A szigorú diéta és testmozgás mellett hashajtókat szedett, önhánytatást végzett, és rendszeresen nagy mennyiségű ecetet fogyasztott. Lord Byron egész életén át egyedül étkezett. Természetellenes vékonysága is hozzájárult személyének misztifikálásához, furcsa étkezési szokásokkal járó AN-ja modellhatást gyakorolt ifjú követőire: ez a "byronizmus" (Vandereycken és van Deth, 1994).

4.1.Evészavarok és a személyiségstruktúra kapcsolat férfiaknál

Az AN-s férfiak premorbide gyakran kövérek. Általában az jellemző, hogy a nők kövérnek érzik magukat, de a férfiak valóban azok is a fogyókúra előtt. Az anya általában nem veszi figyelembe a gyermek igényeit, az apa emocionálisan gyakran elérhetetlen. A szerzők szerint férfiakban az AN kétségbeesett kísérletnek fogható fel az identitás megszerzésére.

Dévald (1993) kitűnő áttekintése kiemeli az identitászavar jelentőségét a férfi AN kialakulásában. Az apák gyengesége fontos tényező, a betegek nemi identitása zavart, félelmük az, hogy a hízás révén nővé válhatnak, elutasítják a feminin azonosulást. A férfi AN-sok büszkébbek tüneteikre, mint a nők, akik között a tagadás gyakoribb. Steiger (1989) arra hívja fel a figyelmet, hogy férfiak között az AN általában fiatalabb korban kezdődik, mint nőkben, ritka a 20 éves kor utáni kezdet. Hangsúlyozza azt is, hogy a férfiak kényszeresebben foglalkoznak sporttal, továbbá azt, hogy az evészavarokban szenvedő férfiak között nagy a homoszexualitás, vagy a hiperfeminin identifikáció aránya (ebben az anyával való túlazonosítás szerepe nagy).

Lowenstein (1994) összefoglalása szerint a következő prediszponáló tényezők és jellegzetességek figyelhetők meg a férfi AN kialakulásában:

1. a családtól való túlzott dependencia;

2. rossz identifikáció az apával, szoros kapcsolat az

anyával;

3. nyílt ellenségesség az apa és fia között;

4. túlzott aggodalmaskodás a testsúly miatt;

5. testi betegségek, mint pl. a Crohn-betegség vagy agyalapi-

hipotalamikus tumor;

6. magas IQ és jó tanulmányi teljesítmény;

7. depresszió;

8. alacsony szexuális érdeklődés, alacsony tesztoszteron-

szint, homoszexualitásra vonatkozó konfliktusok,

általános szexuális szorongás;

9. pszichotikus zavar;

10. szorongás;

11. túlsúlyos szülők;

12. gátolt düh;

13. a családban túlzottan foglalkoznak az ételekkel;

14. kényszeres vonások és perfekcionizmus.

4.2. Férfi és női evészavarok összehasonlítása

A férfiak evési zavarai ritkaságuk miatt sokkal inkább háttérben maradhatnak, mint a női zavarok. Kevésbé ismerik fel, s a betegek nehezebben részesülnek a megfelelő kezelésben. /pl. A túlevéses zavart ("binge eating disorder") férfiakban ritkábban ismerik fel, mert kevésbé feltűnő egy túlevő férfi, mint egy túlevő nő. /

-> A férfiak evési zavarai sokban hasonlítanak a női zavarokhoz, így a diagnózisban speciális nehézség nincs :

az AN-s férfiak diagnosztikus kritériumai hasonlóak a nőkéhez, különbség leginkább a reproduktív hormonok változásaiban van. Alacsony a férfiak tesztoszteron-szintje, ami csökkent szexuális késztetéssel és teljesítménnyel jár, s ez fokozatosan alakul ki, szemben a nők hirtelenebb változásával. A hízás az esetek 80-90 %-á-ban a tesztoszteron-szint emelkedésével jár.

A BN diagnózisa nemektől független (Andersen, 1995).

A patomechanizmusbeli különbözőségek a következő tényezőkben öltenek testet:

-> Biológiai különbségek: a gonadotropin-szint állandó férfiakban, ciklikusan változó nőkben, a neurotranszmitterek prekurzor aminosavainak metabolizmusa is más lehet a két nemben.

-> A test zsírszázaléka a fejlődés során eltérő, a pubertás biopszichoszociális élménye is más.

-> A társadalmi-kulturális környezet is különböző megerősítőkkel szolgál a diétázásra és a súlycsökkenésre vonatkozóan.

-> A kövérség percepciójában, az ideális testalakban is van különbség, s ezek értékelése más homoszexuális orientáció esetén.

-> A komorbiditás hasonló a két nemben, bár férfiakban ritkább a hangulatzavar, az osteoporosis, és gyakoribb az alkoholfüggőség. Az AN férfiakban sokkal én-idegenebb, mint nőkben.

A nembeli különbségeknek leginkább az etiológiában és az optimális kezelés megtalálásában lehet jelentőségük (Andersen, 1995).

A kezelési alapelvek, a hospitalizációs kritériumok nem mutatnak nemi különbséget. A kezelésben figyelembe kell venni, hogy a férfiak izoláltabbnak érzik magukat a női túlsúlyú evészavar-csoportokban, viszont a férfiak prognózisa nem rosszabb, mint a nőké. A rossz prognózis prediktorai a nőkhöz hasonlóan a hosszú előzmény, tartós és súlyos soványság, jelentős komorbiditás, kifejezett falás-önhánytatás, nem támogató család, és a hosszú távú kezelés lehetőségének hiánya (Andersen, 1995).

4.3. Nemi különbségek a testkép, testsúlyproblémák és az

önértékelés összefüggésében

Az utóbbi években megnőtt az érdeklődés a férfiak, főleg kamasz fiúk körében tapasztalható evés zavarok, testsúlyproblémák és az ehhez kapcsolódó önértékelési zavarok iránt.

-> Keel és mtsai (1988) középiskolás fiúk körében végeztek felmérést.

Sok hasonlóságot (pl.társadalmi osztály, tünetek), de néhány különbséget is találtak a férfi és a női evési zavarok közt. Az evési zavar előzményeként fiúk esetén sokkal gyakoribb előzmény az elhízás, magas testsúly.

A szerzők 27 evési zavaros fiút vizsgáltak, összehasonlítva 27 fős -kor, nem és etnikum tekintetében hasonló - csoporttal, és egy 27 főből álló, véletlenszerűen válogatott kontroll csoporttal.

Az evészavaros fiúk a - kontrollhoz képest - csökkent introspekcióval, magasabbdepresszió szinttel, perfekcionizmussal, korlátozottsággal voltak jellemezhetők, valamint kevésbé voltak elégedettek a testükkel, külső megjelenésükkel.

A negatív emocionalitás - mint stabil személyiség jegy - , valamint az érzelmek és testi érzetek megkülönböztetésének nehézsége szignifikánsan jellemezte az evészavar csoportot, amely a női evészavarnak szintén fontos jellemzője.

Néhány tanulmány szerint a fiúk - általában - elégedettek testsúlyukkal, alakjukkal és megjelenésükkel, ugyanakkor egyre több vizsgálat bizonyítja ennek ellenkezőjét.

Miller vizsgálati eredményei rámutatnak arra, hogy sok fiú elégedetlen a testsúlyával, és alakjával, legalább olyan mértékben, mint a lányok.

-> A testtel való elégedetlenség oka azonban különbözik fiúk és lányok esetében. Lányoknál a cél szinte kivétel nélkül a testsúly csökkentése, míg fiúknál körülbelül egyenlően oszlik meg a testsúlyukat csökkenteni /31%/ és növelni vágyók /38%/ száma. Ennek fő oka a szociokultúrális hatásokra vezethető vissza, melyekre a következő részben részletesen kitérek.

Mindkét nem esetén a testi megjelenéssel, testsúllyal való elégedetlenség szorosan összefügg az önértékeléssel és a szociális magatartással is. (Áttekintés: Keel és mtsai 1988).

Ezen kívül a testképpel való elégedetlenség az evészavarok megjelenésének kulcsfontosságú rizikófaktora is. A férfi evészavarok témáját Cindy Davis és Melanie A. Katzman (1996) tanulmányának bemutatásával fejezem be, amely a szociokultúrális hatásokra és azok különbségeire mutat rá.

A tanulmány a testtel, testsúllyal való elégedettséget, az önértékelést és a depressziót hasonlítja össze kínai egyetemi hallgató fiúk és lányok esetén. A vizsgálatban szereplő kínai fiatalok fele Hong-Kong, másik fele az USA különböző egyetemein tanult.

Az összehasonlítás eredménye szerint - mindkét vizsgált populációban - a nők kevésbé elégedettek testükkel, és gyakrabban számolnak be depresszióról, míg a férfiak inkább testsúlyukkal elégedetlenek /többségük hízni szeretne /.

A nőkre inkább a diétázás jellemző, a férfiak a testedzést használják a kívánt testalkat elérésére. Az önértékelésben nem tapasztalható jelentős különbség a nemek közt. Összességében a hong-kongi fiatalok elégedetlenebbek a testükkel, testsúlyukkal, alacsonyabb az önértékelésük, gyakrabban élnek át depressziót, gyakoribb a diétázás, viszont kevesebb a testmozgással töltött idő, mint az Amerikában élő csoportban.

A tanulmány tehát azt mutatja, hogy a kínai fiatalokra is egyre erőteljesebb nyomást gyakorol a nyugati kultúra, és már átvették annak ideáljait, legalábbis, ami a testalkatra vonatkozik : a férfiak egyre "nagyobbak" szeretnének lenni, míg a nők egyre kisebbek.

4.4. testméret filogenetikai és kultúrantroplógiai jelentése

Az áttekintéshez Forgács "Az étel, az evés és a testméretek pszichoarchaikus jelentésrétegei" (1991) c. művét használtam fel.

A testméretnek már az állatvilágban is fontos szerepe van: a nagy test, mint az erő és hatalom szimbóluma a filogenezis korai szakaszán, már a halaknál megjelenik.

Az állatok megnövelik testméretüket, ha dominanciájukat kívánják kifejezni. Két egyed közt a dominanciaküzdelmet különféle erődemonstrációk vezetik be : úszók kifeszítése (pl. sziámi harcoshal), a test felfújása (pl. békáknál), a tollazat, a szőrzet felborzolása, a támadófegyverek (pl. fogazat) mutogatása. Ha elég meggyőzőek a testméret szimbolikus hatalmi jegyei, már ez is eldöntheti az egyedek közti rangsort, nem szükséges tényleges harcba szállni.

Az alárendelt állat ilyenkor igyekszik elfedni minden agressziót kiváltó testrészét; az állat tolla, szőrzete ilyenkor lesimul, kiálló testrészeit behúzza. A rangsorban elfoglalt helyet a fizikai erő, és a testsúly alapvetően meghatározza. A rangsorban előrébb álló nagytestű egyed előnyt élvez a párzáskor és a táplálkozásban.

Több természeti népnél még most is a testsúly az egyik leglényegesebb szempont a törzsfőnök megválasztásánál. Az emberi kultúrákban mégsincs olyan egységes, általános érvényű jelentése, mint a filogenetikus hagyományokban. A kövér ember megítélése változik korral és kultúrszokásokkal.

Hazánkban a térfogatnak lényeges szerepe volt a tekintélyideálban. A kövér embereket megbecsülték, tisztelték, csak az extrém súlyúakat nézték le. Az értékrend szerint a rosszultápláltak "bűnösek voltak szegénységükért".

A vezető beosztású, tehát domináns pozícióban lévő férfiak ma is kövérebbek az átlagnál. A felső vezetői beosztásban dolgozó férfiak 64%-a túlsúlyos, míg az átlag értelmiségi körében csak 40-50 %-os a túltápláltság aránya. A vezetői szinteken felfelé haladva a túlsúlyosak aránya egyre fokozódik. Rendkívül magas a diploma nélküli vezetők körében az elhízás.

Az ambíciótlannak tűnő kövérek gyakran grandiózus fantáziavilággal rendelkeznek. Az irreálisan megnövekedett ábrándok és a testméret a potenciális hatalom és teljesítmény érzését adhatja. A fizikai méret hidat ver az elképzelt és a valódi teljesítmény között.

A kövér embert kisebbrendűségi érzés gyötri, amit a túlméretezett súllyal szoktak magyarázni. Azonban ennek fordítottja is igaz lehet, a kövér ember gyakori kudarcai között leginkább az evésben és a súlygyarapításban sikeres. Kisebbrendűségi érzését végül is nagy teste kompenzálja. Miközben kisebbrendűnek, kicsinek érzi magát, a teste nagy lesz, hiszen a méret - mint a filogenezisben- értékjelző is lehet, dominanciát fejez ki. Ezt jelzik a "nagyképű", "nagyra tartja magát", a "dagad a keble a büszkeségtől", vagy a "felfuvalkodott", "pöffeszkedő" kifejezések is.

Bruch, Rorschach teszttel vizsgálva azt tapasztalta, hogy a kövérek elsősorban a méretekkel törődnek. Félnek a soványságtól, hiszen a méret, a nagy test a nagyság megvalósulását jelenti. Sokszor megalomániás énképük van. Erősebbé és különlegesebbé szeretnének válni.

"A kövérség egy kiváltságos kaszt külső szimbóluma" - írta a rémesen elhízott Huszár Károly a századfordulón.

Végül a testméret és a szexualitás kapcsolatát említeném, mely a férfiak elhízásának - esetleg az inverz anorexiának - a megértéséhez is fontos adalékokkal szolgálhat. A nagy testű, domináns hímek előnyben vannak a párzáskor. A kövér fiúknak azonban rendszerint kicsi a péniszük. Nem végeztek még ilyen irányú, célzott vizsgálatot, de elképzelhető, hogy az eredetileg kis péniszű fiúgyerekek hajlamosabbak a hízásra. Ennek hátterében az állhat, hogy a pénisz az egyetlen olyan szerv, amely rövid idő alatt is látványos növekedést érhet el. Ha az erekció nem elég eredményes, hatékonyságát kompenzálhatja az egész testen megnyilvánuló erekció, vagyis az elhízás. Annál is inkább, mert az egész test "erekcióját" filogenetikusan sokkal ősibb képződménynek kell tekintenünk, hisz az előbbi még a pénisszel nem rendelkező békáknál is megtalálható, és sok más zoológiai megfigyelés is alátámasztja. (pl. tengeri elefánt faj meghosszabbítja az orrát, hím fókák párzás idején sapkát növesztenek)

Ezekből a megfigyelésekből arra következtethetünk, hogy ha az embernél a nemi izgalom nem tud adaptív formában megmutatkozni, akkor a testi változás egy ősibb szinten is megvalósulhat. Ezt a hipotézist igazolni látszik a tény, hogy eunuchok általában kövérek, illetve magyarázatot adhat az idősebb férfiak gyakori elhízására is (Forgács, 1991).

Felhasznált szakirodalom:

  • Forgács Attila: Az evés lélektana (Akadémia Kiadó Zrt, 2016)
  • Kovács Szilvia INVERZ ANOREXIA NERVOSA, A férfiak speciális testképzavara (Szakdolgozat, ELTE, 2000)

  • Túry F, Gyenis M: Inverz anorexia nervosa: a férfiak speciális testképzavara. Psychiatria Hungarica 1997, 12:589-594.